Amikor megérkeztünk a hotelbe még első nap, egyik prioritásunk volt megnézni, indul-e valami freesytle szigetfelfedezés sofőrrel/guide-dal a szigeten, mert a mi hotelünk egy privát elzárt területen feküdt, így egyszerűbbnek láttuk szervezett keretek közt felfedezni a környéket. Így történt, hogy egy sofőr érlezett értünk, majd felkaptuk Roy-t a guide-unkat, aki törzsgyökeres helyi lakos és egy állat:) Elindultunk a zötyögős utakon, áthaladtunk a Man Made Foresten, ami konkrétan egy olyan esőerdő, amit a környező egyetem diákjai, önkéntesek, különböző munkások népesítettek be növényzettel az évek során. (a projekt az 1900-as évek első felében kezdődött, az eredmény pedig magáért beszél tényleg.) Az út mellett elsuhanó táj is megér egy misét, rizsföldek, dolgozó emberek, sokszínű természet, imádtam minden szegletét.

Bohol kiválasztásában (mint uticél), fontos szerepet játszott az, hogy ott vannak a Csoki hegyek (Chocolate Hills), a név 1500 fűvel borított dombocskát takar, ergó a hegy megnevezés kicsit erős, de a látvány lebilincselő. A dombok a száraz évszak alatt barnás színt vesznek fel (innen ered a nevük), az esős évszakban pedig zölden burjánzanak. Amúgy a világörökség részét képezik. Az a cover story, hogy egy óriás be volt fordulva egy szerelmi csalódás következtében, könnyeket hullatott, és ebből lettek a dombok.  Az én bakancsilistás elképzélesem az volt, hogy valamelyik domb tetején letoljunk egy dobozos sört - végülis egy domb tetejére lehet felmenni 100 lécsőn, és ezt meg is ejtettük - amúgy a kilátás jobb szerintem, ha az ember valamelyik domb oldaláról akciózik, lehet bérelni quadot vagy hasonló nyalánkságokat és elmeni felfedezőtúrára, mi ezt most kihagytuk. Hatalmas élmény volt itt lenni! Állati meleg volt, őszintén foly a hátamon a víz, de a hideg sör az rendben volt és a Guide, Roy is kente vágta a témát :) Elmeredve a távolba tökéletesen beigazolódott, amit sejtettem, hogy imádni fogom a helyet, és hogy látnom kell. Ide még visszatérünk, megbeszéltük, hogy a 10. házassági évfordulónkon legkésőbb. (Aztán lehet, hogy hamarabb is.)

Innen egy hajókázásra indultunk a helyi folyón, ami az ősrengetegen keresztül folyik. Felszállsz, középen svédasztal ebéddel, amiből kábé semmit nem ismersz a rizsen és pár gyümölcsön kívül, italok, és kis négy fős asztalok, a sarokban egy helyi énekes és indul is az ebéddel egybekötött hajókázás. Meghatározó élmény volt szintén. Pláne, hgy egyes rszeken az esőerdőben random építményeken éneklő gyerekeket találtunk, akik mindig rákezdték, ha jött egy hajó, táncikáltak is, lehetett vásárolni ezt azt, vagy csak szimplán pénzt adni nekik. A első két alkalommal még hangulatos volt, a 3. esetben már untam. Kábé 75-80 percig mentünk, a zenei aláfestés, amit a helyi csaj szolgáltatott, nagyon rendben volt és az ételek is finomak voltak. Visszaérve meglepve láttuk, hogy a helyi gyerekek parádés ugrásokkal érkeztek meg a folyó vizébe, úszkáltak, élvezték a vizet, ami számomra meglepetés volt, én például nem mertem volna belemenni, tartva az esetleges élőlényektől. De egyesek nagyon békésen SUP-oltak a vizen, szóval tuti én aggódok túl mindent. De inkább a para, mint egy végzetesen halálos Fülöp szigeteki kobra, nem?

Az ebéd után megnéztük a boholi koboldmakikat, akiket a Madagaszkár c. filmben láthattunk, és akik egy eléggé szuicid faj képviselői, ugyanis ha valaki megimogat egy ilyen makit, sanszos, hogy az illető állat öngyilkosságot követ el. A makik amúgy elég jól rejtőzködtek a fák lombjai között, nehezen lehetett őket kiszúrni, és ténlyeg elég vicces kis figurák - nem szabadott őket vakuval fotózni, ez szintén befordíthatja őket. 

Volt szerencsénk megnézni egy helye lepkefarmot is, ahol a lepke élettani stádiumának minden állomását alaposan meg lehetett tapasztalni, igen a hernyót is. Szerintem Gábor és én olyan hangosan visítottunk, hogy feldobtuk a staff pillangós rózsaszín ködös napjait :)

Imádtam minden egyes napot, amit eltöltöttünk Boholon és elhatároztam, hogy még visszatérek ide, ebben Gábor is egyetértett, szóval latest 2027-ben ( a lánykérés tíz éves évfordulóján jövünk ismét.) Az utolsó reggelen a komp hajnalban indult vissza Cebura, így kértünk ébresztést a hoteltől, és annyira jó fejek voltak, hogy csomagoltak nekünk reggelit papírzsákokba, ami szintén ultra szürreális élmény volt, hogy a helyiek értetlenkedő pillantásaitól kísérve toltuk a kaját egy rozoga kompon, ami hajnali 5-kor indult, hiába el kellett csípnünk a gépet, ami Manilába tartott Ceburól. Természetesen egy óráés késéssel megérkeztünk Manilába, ahol megtudtuk, hogy a gépünk Szingapúrba egy másik terimálról indul, ami pár kilóméterre van attól, ahol leszálltunk, és mivel még másik légitársasággal is mentünk tovább, ki kellett venni a bőröndöket, taxit keríteni és átloholni. Szoros volt, de végül elértük a gépet, és továrebbentünk a naplementében Szingapúr felé :)

PS: utólag tudtuk meg, hogy pont aznap füleltek le pár terroristát Boholon, akik fegyverekkel készültek 1-2 turistát elvinni, anyáink majdnem gutaütést kaptak a hírek hallatán, miközben mi gyanútlanul róttuk az útvonalunkat. Nem tudom, mennyire gáz, hogy még ezek után sem érzem azt, hogy ne akarnék ide visszamenni :)