A kimerítő első nap után sikeresen aludtunk reggel 8ig, elköltöttünk egy kellemes kis reggelit a hotelben, majd nyakunkba vettük a várost. Nem igazán vágom, hogy az utcán mért van annyi elektromos vezeték 50 méteren, mint Magyaroroszágon egy faluban összesen, érdekes. Remélem nem nagy az áramütéses esetek száma :)

Meg kell állapítanom, a bangkoki tömegközlekedés nagyon rendben van, az egyetlen bajom a kapukkal van, ahová ha bedugod a kártyát, vagy bedobod a zsetont, át kell slisszannod a kapu két, baromi gyorsan záródó szárnya között, és ha a combodra vágódik, na az kurvára fáj, a másik, hogy a klíma kábé 16 fokon duruzsol, és ha kilépsz a 35 fokba, az felér egy extrém kókadással, anyway :D De azért a kérdés felmerült a fejemben, vajon Budapesten mikor fog pár emelet magasban süvíteni egy vonat, amikor a kék metró évek óta hetente füstöl és életveszélyes? 

Kábé 20 perc mélyhűtős magasvasutazás után eljutottunk a Csaophraja folyóhoz, ahol felpattantunk egy hajóra potom pénzért, amivel megközelítettük a királyi palotát vizen. A női, aki thai angolul magyarázta a nevezetességeket a hajón útközben baromi idegesítő volt, mert recsegett-ropogott a hangszoró, így kábé semmit nem lehetett érteni a dumájából, ergó jobb lett volna, ha csendben marad. Nagyjából negyedóráányi himbálózás után megérkeztünk úticélunkhoz, a hajót azért jól odaverték kikötéskor. Mivel már délelőtt kezdett rekkenő hőség lenni, úgy döntöttünk szerzünk egy kis jégkrémet, de nem akármilyet, a csaj maga készítette el nekünk a fincsiséget, igzaán finom volt, ráadásul mindenmentes :)

A Grand Palace elég komoly hely, közel 10 hektáron terül el ez a "csoda-komplexum", ami a világörökség része is.

Itt található a Smaragd Buddha Temploma, a művészeti kincstár, meg lehet nézni a thai királyi díszeket is. A templomokba cipő nélkül lehet csak bemenni, belépve kellemes lábszag fogad az extrém magas páratartalomban, de a szemünk kárpótol majd. Itt elköltöttünk szerintem 2-3 órácskát, miközben kínosan ügyeltünk a folyadékfogyasztásunkra is. Mivel meg akartuk csodálni a fekvő Buddhát és az állót is, úgy határoztunk kerítünk egy tuktukost, aki fuvaroz bennünket. Egész baráti összegben állapodtunk meg a taggal, akinek az volt a kikötése, hogy elvigyen minket 2-3 boltba, ahol ő kuponokat gyűjthet, mi meg csak vásároljunk, vagy nézelődjünk, nos ehhez baromira nem fűlött a fogunk, de úgy voltunk vele, ha fél nap 600 forintért fuvaroz, akkor belefér. Tiszta felüdülés volt, egykis levegőhöz jutni a menetszélben. Először egy szabóságba vitt minket, útba ejtettünk egy kis kultúrát ,majd jött az ékszerbolt, meg még egy öltönyös. Megcsodáltuk az álló Buddhát, akinek valaki valamilyen megfontolásból tett egy tálcás lila hagymát is a lábára, érdekes.

Láttuk a Buddha szobrok sorát is.

Na meg a fekvő Buddhát. Ami tényleg óriási. 

És elmentünk long tail boatozni a bangkoki csatornákon, ami tényleg ütős élmény volt, ketten ültünk egy hatalmas csónakban, amit egy angolul persze nem beszélő, fogatlan, de mosolygós pasi vezetett.

Miközben elénk tárult a szegénység a partmenti házak képében, átéreztük az autentikus jellegét is az itteni létnek, egyszerűen olyan élményt kaptunk, mint illatokban, mind vizualitásban, amit nem tudok leírni.

Persze kis is tikkadtunk a nagy melegben, így üdítő volt, amikor egy helyi néni a csónakjával beállt mellénk, és vettünk tőle egy kis söröscskét :) Persze ebben a melegben mondanom sem kell, kellemesen beütött. Kábé egy órát csónakáztunk és szuper volt, tényleg :) Ezt mindenkinek javaslom, aki idetéved, egyrészt kellemes felüdülés ha már lejártad a lábad, másrészt tényleg a város egy másik arcát lehet általa megismerni.

Ezt követően korgó gyomrunk elirányított minket egy kis olasz étterembe, ahol szentségtörő módon bevágtunk 1-1 pizzát, de néha ilyen is kell, és jól is esett az európai kajához szokott gyomrunknak. Miután kiélveztük a wifi által nyújtott lehetőségeket, megindultunk Chinatown felé.

Színek, szagok, arcok, káosz. Ez az amivel jellemezni tudnám a helyet.

A színekkel még nincs baj, nos a szagok, azok elsőre nem európai gyomornak valók, de egy idő után megszoktam őket, megszeretni nem mindet sikerült. Az arcok pörgösek, mosolygósak, szorgosak.

Minden négyzetméteren rotyog valami, többnyire azonosíthatatlan, mint azonosítható ételekről beszélünk.

A higiénia az nem az általunk megszokott, na meg a lábunk elé sem árt nézni. Kábé fél órát sétálgattunk itt, amikor azt mondtuk, ideje lesz visszaindulni a hotelbe, mert már nem éreztük a lábunkat. Szerintem a képek beszélnek helyettünk.