Csekély 12 óra repülést követően, tegnap reggeli fél hétkor sikeresen landoltunk a bangkoki nemzetközi reptéren, ahol kapásból meg kellett állapítsam, ide aztán mindenhonnan özönlenek a népek, már az országba való belépéskor cirka fél órát álltunk sorban, ahol ki kellett tölteni egy "arrival card"-ot, mondjuk azt nem teljesen értem, mi közük van az éves jövedelmemhez, sebaj...kitöltöttük, majd egy mosolygós thai fiú bepecsételt az útlevelembe. Irány a baggage claim, szerencsére mindkét csomag megvolt, így levadásztuk első thai kávénkat, amire nagy szükségünk volt, ugyanis a gépen nagyon maximum egy órát sikerült aludnunk. Ezt követően megkerestük a Skytrain-t, melynek jóvoltából elkezdtünk hasítani a city felé. Ahogy haladtunk befelé, egyre többen és többen szálltak fel a munkába igyekvő emberkék. Két dolog egyből szembeszökő volt: imádják az orvosi maszkokat, illetve a nők szeretnek magasvasúton sminkelni, és (!) soros műszempillát ragasztani. A Makassan megállónál átszálltunk a metróra, és ekkor csapott meg minket igazán a fülledt, párás, bangkoki meleg. Néhány csaj a kétszer 5 sávos út felett sminkelte magát a 35 fokban, de ezen már nem is lepődtünk meg annyira. Átvonszoltuk magunkat egy felüljárón, majd néhány helyi bangkoki "közlekedési security-s" taggal folytatott diskurzust követően (amúgy az igen tapló bkv-sok tanulhatnának az itteni emberektől, akik valószínűleg az ő bérük töredékéért látják el a munkájukat kedvesen és odaadóan.) megtaláltuk a helyes irányt, és eljutottunk a  Sukhumvit negyedbe, ahol a szállásunk is található. Megjegyezném, a thaioknak más fogalma van a légkondiról, mint nekünk európaiaknak, szóval legközelebb dzsekit is hozok, ha erre járok. Az első hő-sokk akkor ért, amikor a felüljáróról egy lépcsőn cipeltük le a darabonként 20 kg-os bőröndjeinket, de hát pont abban az irányban nem volt lift, egy lihegés és verejtéktörlés közben csak egy cél lebegett a szemünk előtt, hogy a hotel már nem lehet messze. Az út mellett mindenféle dolgokat sütögettek, a szagok elég kemények voltak, ettől függetlenül érdeklődve figyeltük, mik rotyognak a kondérokban. Kábé tíz perc séta után megláttuk a hotelünket, én is le is rogytam egy padra előtte. Majd kiderült a szoba csak délre lesz kész, ami elég fájdalmasan érintett minket, ugyanis a jetlag kezdett elhatalmasodni, így egyéb opció híján felmentünk a roof barba és kikértünk két koktélt, hiszen az érkezésre inni kell, kiheveredtünk a medence melletti fotelokba, és a város hangjait hallgatva szoftosan bekábultunk a tűző napon. A dél állati nehezen jött el, mikor végre megkaptuk a szoba kulcsot, állati hisztisen rendeztünk egy 4 órás szépítő alvást, ami után nagyságrendekkel jobb passzban ébredtünk. 

Ennek örömére elhatároztuk, hogy ellátogatunk a Khao San Road-ra. Ez egy kedvelt "sétáló utca" a Phra Nakhon kerületben, nos ez állítólag régen egy rizs piac volt, ez jelenleg nem látszik rajta :-)

Inkább egy "backpacker gettó"-ra hasonlít, tele van hátizsákos, lelazult, betépett, boldog és jó fej emberkékkel, érdeklődő német nyugdíjasokkal, a lényeg, hogy szerintem itt mindenki megtalálja, amit keres. A drogokon, a prostikon és a különböző sült rovarokon, férgeken keresztül egészen a kéjgázig, amit táblával hirdetve árult egy korombeli srác. Az utca tele van hostelekkel és olcsóbb szállásokkal, klubokkal, kocsmákkal, tetováló- és henna szalonokkal, ahogy egyre későbbre jár az este, úgy pulzál, lüktet jobban a környék.

Mi is teljesen belefeledkeztünk a feelingbe, bár egy normális étteremben költöttük el vacsoránkat, (csirkenyársak földimogyorós-kókuszos mártással, ráktekercsek édes savanyú szósszal, pad thai) amit egy helyi söröcskével öblítettünk le, majd egészen úrrá lett rajtunk a fáradtság, így visszaindultunk a hotelbe.

Közlekedési eszköznek egész este a tuktuk-ot választottuk.

Az első és legfontosabb: az ember nem lehet elég pimasz, ha alkudozásról van szó. Azért itt is szeretik lehúzni a turistákat, így elég magasról fognak indítani, mindig érdemes előre megegyezni az árban, és szeretik a "my friend" megszólítást. A sofőrök állatok, ahogy szlalomoznak buszok, teherautók és kocsik között, ahogy megcsapja az embert a szellő a fülledt melegben, zseniális felüdülés, és nem utolsó és praktikus élmény. Imádom, már most. Mondjuk amikor első körben kábé 10 perce utaztunk, és csávókám behúzódott egy sikátorbeli benzinkútra, elgondolkodtam, hogy ez nem egy életbiztosítás, de kiderült, hogy csak a mosdóban volt, szóval nem kell elsőre ítélni.

Visszaérve még egy koktél lecsúszott a hotel tetején, a város fényei mellett fetrengeni, ahogy a jeges Pina Colada és az esti szél simogat, tökéletes befejezés volt egy hosszú nap végére.