A negyedik bangkoki napunkon utazás volt a program. Viszonylag korán, 7 körül keltünk, kijelentkeztünk a hotelből, és elindultunk a Don Mueang reptérre. A hotel készségesen hívott nekünk egy taxit, a gondok ott kezdődtek, hogy akkorák voltak a bőröndjeink, hogy az egyik fért csak be a csomagtartóba, azt is gumipókkal kellett rögzíteniük, a másikat az utastérbe kellett begyömöszölni. A reptérre az út kábé fél óra volt, és nevetséges összeget fizettünk érte, konkrétan 1800 forintot, ilynekor mindig a budapesti taxis hiénák jutnak eszembe, na meg a reptéri horror transzfer árak. Ha az ember itt taxizik, mindig órával érdemes menni, mert hajlamosak óra nélkül ultra irreális árakat mondani, szóval taxometer mindig. Megérkezve a reptérre, betértünk a Subwaybe, hogy toljunk valami szendvicsszerűséget indulás előtt, becsekkoltunk, bedobtunk egy KV-t, közben kiderült, hogy egy órás késés lesz.

Ezen meg sem lepődtünk, lévén ázsiai fapados, persze volt bennünk egy kis félsz, hiszen pár éve egy Air Asia gép már lepottyant, de ez volt a leghatékonyabb módja a Surat thani-ba való eljutásnak, már ha nem akar az ember fél napokat thai buszokon zötykölődni. A gép meglepően tiszta és új volt, a személyzet kedves, a repülés problémamentes. Cirka egy órás út után le is szálltunk Surat thaniban. (Ha valaki direkt akarna Samuira repülni, Bangkok Airways-szel megteheti, de drágább is lesz jóval.) Na jó a reptér az kicsit "szocreál" volt, de hamar megpillantottuk a buszunkat, mivel az Air Asia nem repül direkt Samuira, ezért Surat Thaniból busz visz ki a kikötőbe, ahonnan a szigetet egy 1-1.5 órás kompúttal lehet elérni. Na hát a busz út, amire fél órát írtak, két óráig tartott, viszont a komp tartotta a kijelölt utazási időt. Egészen elképesztően tiszta volt a víz, és ahogy megannyi kicsi sziget felsejlett a messzeségben, egyre inkább arra jutottam, ez tényleg a paradicsom :)

Kikötöttünk és épp taxit indultunk keresni, mikor egy pasi lecsapott ránk, hogy neki milyen fasza mini van-je van, menjünk azzal, mondtuk hogy rendben, de akkor keressen még embereket, így is történt, így a szállítási költség is eloszlott. Kábé 10-en ültünk a kisbuszban, és elkezdődött a transzfer a szállodákba, a csúcs az volt, amikor csávókám bepakolt egy kis helyi diszkózenét és bekapcsolta a diszkógömböt.

Megállapítottuk, hogy a sziget elég nagy, ugyanis másfél órát zötykölődtünk és már sötétedett, mire odaértünk szállodánkhoz, a Deva Samui Resorthoz. Meglátva a szállodát már tudtam, nagyon jól választottunk. 

A szobánk hatalmas volt, külön konyha, nappali, king size bed, a tágas teraszon jakuzzi. Minden adott volt a pihenéshez. Miután ledobáltuk a cuccainkat, elindultunk, hogy a szálloda partrészén elköltsünk egy vacsorát. Végülis grillezett güymölcsökre, és húsra szavaztunk, miközben felmértük a terepet, hol is fogunk lakni az elkövetkezendő 6 napban. Tetszett a látvány. 

Amit első este meg kellett állapítsak, Bangkokkal ellentétben, itt rengeteg a szúnyog. És bár Thaiföld nem fokozottan maláriaveszélyes, Dengue láz és egyéb nyalánkságok előfordulhatnak, szóval jobb félni, mint megijedni alapon nem árt fújni magunkat. Én a hazai szúnyogirtómmal kezdtem, ami elvileg trópusi szúnyogokra is jó, mert van benne Deet, nem is kevés 50%, később Samuin vettem helyi szert, aminek a Deet tartalma 95% volt, hagyjuk micsoda méreg, meg milyen a szaga, de utána tényleg egy sem csípett meg. Aminek én marhára örültem, úgyis mindentől parázok. Valamit valamiért. 

Azt hittük, már túlvagyunk a kezdeti jetlagen, de ezen a napon sikerült délig aludnunk, úgy, hogy még az ébresztő hangjára sem sikerült felébredni, mondjuk előző nap azért tettünk pár kilómétert a lábainkba, szóval nem para, amúgyis szabadságon lennénk, vagy nem? Szóval miután a reggelit sikeresen átaludtuk, gondoltuk, bedobunk valamit a hotel éttermében. Szóval bevágtunk egy zöld curryt reggelire, lehet hogy merész ötlet volt, mert az emésztést rendesen beturbózza, de végülis tök jól esett :) 

Majd elindultunk a Lumphini Park felé.Ez a város "Central Parkja", kis oázis a pezsgő nagyváros kellős közepén, a Silom negyedben. Rekkenő hőség ide vagy oda, igazán kellemes felüdülés, egy kis friss levegő, ami kevésbé szmogos, mint más részeken, varánuszok, helyi sakkozó és dumcsizó nyugdíjasok, piknikező családok, kocogó sportemberek. Gyönyörű zöld növények és fantasztikus kilátás a felhőkarcolókra.

Le is heveredtünk egy padra a hideg vízzel, amit a park szélén állomásozó árusok hadseregétől vásároltunk, még jó, hogy ott vannak, különben tuti a hőguta.

Innen levadásztuk a skytraint és megindultunkaz MBK Shopping Centerbe. Miközben a skytrainhez meneteltünk, azért durván kijött az itteni infrastruktúra - a nemtom hánysávos, kurva sok felüljáróval tarkított közlekedési hálózat, ami magyar szememnek szintén szokatlan volt, mert a Bah csomópont ehhez képest bekötőút.

Visszakanyarodva az MBK-hoz, igen ez egy pláza, és azt gondolom ez hozzátartozik ahhoz, hogy reális képet kapjunk egy ázsiai metropoliszról, és amúgy is szeretek shoppingolni. Ez egy 8 emeletes pláza, több, mint 2000 bolttal, na itt aztán mindent lehet kapni. Ami nekem nagyon szokatlan volt, és nagyon tetszett, hogy itt aztán lehet alkudni ezerrel - egy plázában, és még a jeges kávé is isteni! Megnézném, mit szólnának a Westendben :D

A kimerítő shopping után visszamentünk a hotelbe, hogy átöltözzünk és ellátogassunk a Lebua Sky Barba, mert onnan egészen elképesztő kilátás nyílik a városra, amit kár lett volna kihagyni, szóval fogtunk egy taxit, ahol meg kellett állapítsuk, ez valami elképesztően olcsó! Ez a Lebuáról nem mondható el, mert kábé 4000 forint egy koktél, de a kilátásért megérte. 64 emelet magasból BKK, és hűvös szellő, megannyi apró fény, ezernyi lehetőség a fejedben. Imádtam.

A kimerítő első nap után sikeresen aludtunk reggel 8ig, elköltöttünk egy kellemes kis reggelit a hotelben, majd nyakunkba vettük a várost. Nem igazán vágom, hogy az utcán mért van annyi elektromos vezeték 50 méteren, mint Magyaroroszágon egy faluban összesen, érdekes. Remélem nem nagy az áramütéses esetek száma :)

Meg kell állapítanom, a bangkoki tömegközlekedés nagyon rendben van, az egyetlen bajom a kapukkal van, ahová ha bedugod a kártyát, vagy bedobod a zsetont, át kell slisszannod a kapu két, baromi gyorsan záródó szárnya között, és ha a combodra vágódik, na az kurvára fáj, a másik, hogy a klíma kábé 16 fokon duruzsol, és ha kilépsz a 35 fokba, az felér egy extrém kókadással, anyway :D De azért a kérdés felmerült a fejemben, vajon Budapesten mikor fog pár emelet magasban süvíteni egy vonat, amikor a kék metró évek óta hetente füstöl és életveszélyes? 

Kábé 20 perc mélyhűtős magasvasutazás után eljutottunk a Csaophraja folyóhoz, ahol felpattantunk egy hajóra potom pénzért, amivel megközelítettük a királyi palotát vizen. A női, aki thai angolul magyarázta a nevezetességeket a hajón útközben baromi idegesítő volt, mert recsegett-ropogott a hangszoró, így kábé semmit nem lehetett érteni a dumájából, ergó jobb lett volna, ha csendben marad. Nagyjából negyedóráányi himbálózás után megérkeztünk úticélunkhoz, a hajót azért jól odaverték kikötéskor. Mivel már délelőtt kezdett rekkenő hőség lenni, úgy döntöttünk szerzünk egy kis jégkrémet, de nem akármilyet, a csaj maga készítette el nekünk a fincsiséget, igzaán finom volt, ráadásul mindenmentes :)

A Grand Palace elég komoly hely, közel 10 hektáron terül el ez a "csoda-komplexum", ami a világörökség része is.

Itt található a Smaragd Buddha Temploma, a művészeti kincstár, meg lehet nézni a thai királyi díszeket is. A templomokba cipő nélkül lehet csak bemenni, belépve kellemes lábszag fogad az extrém magas páratartalomban, de a szemünk kárpótol majd. Itt elköltöttünk szerintem 2-3 órácskát, miközben kínosan ügyeltünk a folyadékfogyasztásunkra is. Mivel meg akartuk csodálni a fekvő Buddhát és az állót is, úgy határoztunk kerítünk egy tuktukost, aki fuvaroz bennünket. Egész baráti összegben állapodtunk meg a taggal, akinek az volt a kikötése, hogy elvigyen minket 2-3 boltba, ahol ő kuponokat gyűjthet, mi meg csak vásároljunk, vagy nézelődjünk, nos ehhez baromira nem fűlött a fogunk, de úgy voltunk vele, ha fél nap 600 forintért fuvaroz, akkor belefér. Tiszta felüdülés volt, egykis levegőhöz jutni a menetszélben. Először egy szabóságba vitt minket, útba ejtettünk egy kis kultúrát ,majd jött az ékszerbolt, meg még egy öltönyös. Megcsodáltuk az álló Buddhát, akinek valaki valamilyen megfontolásból tett egy tálcás lila hagymát is a lábára, érdekes.

Láttuk a Buddha szobrok sorát is.

Na meg a fekvő Buddhát. Ami tényleg óriási. 

És elmentünk long tail boatozni a bangkoki csatornákon, ami tényleg ütős élmény volt, ketten ültünk egy hatalmas csónakban, amit egy angolul persze nem beszélő, fogatlan, de mosolygós pasi vezetett.

Miközben elénk tárult a szegénység a partmenti házak képében, átéreztük az autentikus jellegét is az itteni létnek, egyszerűen olyan élményt kaptunk, mint illatokban, mind vizualitásban, amit nem tudok leírni.

Persze kis is tikkadtunk a nagy melegben, így üdítő volt, amikor egy helyi néni a csónakjával beállt mellénk, és vettünk tőle egy kis söröscskét :) Persze ebben a melegben mondanom sem kell, kellemesen beütött. Kábé egy órát csónakáztunk és szuper volt, tényleg :) Ezt mindenkinek javaslom, aki idetéved, egyrészt kellemes felüdülés ha már lejártad a lábad, másrészt tényleg a város egy másik arcát lehet általa megismerni.

Ezt követően korgó gyomrunk elirányított minket egy kis olasz étterembe, ahol szentségtörő módon bevágtunk 1-1 pizzát, de néha ilyen is kell, és jól is esett az európai kajához szokott gyomrunknak. Miután kiélveztük a wifi által nyújtott lehetőségeket, megindultunk Chinatown felé.

Színek, szagok, arcok, káosz. Ez az amivel jellemezni tudnám a helyet.

A színekkel még nincs baj, nos a szagok, azok elsőre nem európai gyomornak valók, de egy idő után megszoktam őket, megszeretni nem mindet sikerült. Az arcok pörgösek, mosolygósak, szorgosak.

Minden négyzetméteren rotyog valami, többnyire azonosíthatatlan, mint azonosítható ételekről beszélünk.

A higiénia az nem az általunk megszokott, na meg a lábunk elé sem árt nézni. Kábé fél órát sétálgattunk itt, amikor azt mondtuk, ideje lesz visszaindulni a hotelbe, mert már nem éreztük a lábunkat. Szerintem a képek beszélnek helyettünk. 

Csekély 12 óra repülést követően, tegnap reggeli fél hétkor sikeresen landoltunk a bangkoki nemzetközi reptéren, ahol kapásból meg kellett állapítsam, ide aztán mindenhonnan özönlenek a népek, már az országba való belépéskor cirka fél órát álltunk sorban, ahol ki kellett tölteni egy "arrival card"-ot, mondjuk azt nem teljesen értem, mi közük van az éves jövedelmemhez, sebaj...kitöltöttük, majd egy mosolygós thai fiú bepecsételt az útlevelembe. Irány a baggage claim, szerencsére mindkét csomag megvolt, így levadásztuk első thai kávénkat, amire nagy szükségünk volt, ugyanis a gépen nagyon maximum egy órát sikerült aludnunk. Ezt követően megkerestük a Skytrain-t, melynek jóvoltából elkezdtünk hasítani a city felé. Ahogy haladtunk befelé, egyre többen és többen szálltak fel a munkába igyekvő emberkék. Két dolog egyből szembeszökő volt: imádják az orvosi maszkokat, illetve a nők szeretnek magasvasúton sminkelni, és (!) soros műszempillát ragasztani. A Makassan megállónál átszálltunk a metróra, és ekkor csapott meg minket igazán a fülledt, párás, bangkoki meleg. Néhány csaj a kétszer 5 sávos út felett sminkelte magát a 35 fokban, de ezen már nem is lepődtünk meg annyira. Átvonszoltuk magunkat egy felüljárón, majd néhány helyi bangkoki "közlekedési security-s" taggal folytatott diskurzust követően (amúgy az igen tapló bkv-sok tanulhatnának az itteni emberektől, akik valószínűleg az ő bérük töredékéért látják el a munkájukat kedvesen és odaadóan.) megtaláltuk a helyes irányt, és eljutottunk a  Sukhumvit negyedbe, ahol a szállásunk is található. Megjegyezném, a thaioknak más fogalma van a légkondiról, mint nekünk európaiaknak, szóval legközelebb dzsekit is hozok, ha erre járok. Az első hő-sokk akkor ért, amikor a felüljáróról egy lépcsőn cipeltük le a darabonként 20 kg-os bőröndjeinket, de hát pont abban az irányban nem volt lift, egy lihegés és verejtéktörlés közben csak egy cél lebegett a szemünk előtt, hogy a hotel már nem lehet messze. Az út mellett mindenféle dolgokat sütögettek, a szagok elég kemények voltak, ettől függetlenül érdeklődve figyeltük, mik rotyognak a kondérokban. Kábé tíz perc séta után megláttuk a hotelünket, én is le is rogytam egy padra előtte. Majd kiderült a szoba csak délre lesz kész, ami elég fájdalmasan érintett minket, ugyanis a jetlag kezdett elhatalmasodni, így egyéb opció híján felmentünk a roof barba és kikértünk két koktélt, hiszen az érkezésre inni kell, kiheveredtünk a medence melletti fotelokba, és a város hangjait hallgatva szoftosan bekábultunk a tűző napon. A dél állati nehezen jött el, mikor végre megkaptuk a szoba kulcsot, állati hisztisen rendeztünk egy 4 órás szépítő alvást, ami után nagyságrendekkel jobb passzban ébredtünk. 

Ennek örömére elhatároztuk, hogy ellátogatunk a Khao San Road-ra. Ez egy kedvelt "sétáló utca" a Phra Nakhon kerületben, nos ez állítólag régen egy rizs piac volt, ez jelenleg nem látszik rajta :-)

Inkább egy "backpacker gettó"-ra hasonlít, tele van hátizsákos, lelazult, betépett, boldog és jó fej emberkékkel, érdeklődő német nyugdíjasokkal, a lényeg, hogy szerintem itt mindenki megtalálja, amit keres. A drogokon, a prostikon és a különböző sült rovarokon, férgeken keresztül egészen a kéjgázig, amit táblával hirdetve árult egy korombeli srác. Az utca tele van hostelekkel és olcsóbb szállásokkal, klubokkal, kocsmákkal, tetováló- és henna szalonokkal, ahogy egyre későbbre jár az este, úgy pulzál, lüktet jobban a környék.

Mi is teljesen belefeledkeztünk a feelingbe, bár egy normális étteremben költöttük el vacsoránkat, (csirkenyársak földimogyorós-kókuszos mártással, ráktekercsek édes savanyú szósszal, pad thai) amit egy helyi söröcskével öblítettünk le, majd egészen úrrá lett rajtunk a fáradtság, így visszaindultunk a hotelbe.

Közlekedési eszköznek egész este a tuktuk-ot választottuk.

Az első és legfontosabb: az ember nem lehet elég pimasz, ha alkudozásról van szó. Azért itt is szeretik lehúzni a turistákat, így elég magasról fognak indítani, mindig érdemes előre megegyezni az árban, és szeretik a "my friend" megszólítást. A sofőrök állatok, ahogy szlalomoznak buszok, teherautók és kocsik között, ahogy megcsapja az embert a szellő a fülledt melegben, zseniális felüdülés, és nem utolsó és praktikus élmény. Imádom, már most. Mondjuk amikor első körben kábé 10 perce utaztunk, és csávókám behúzódott egy sikátorbeli benzinkútra, elgondolkodtam, hogy ez nem egy életbiztosítás, de kiderült, hogy csak a mosdóban volt, szóval nem kell elsőre ítélni.

Visszaérve még egy koktél lecsúszott a hotel tetején, a város fényei mellett fetrengeni, ahogy a jeges Pina Colada és az esti szél simogat, tökéletes befejezés volt egy hosszú nap végére.

Már régóta tervezgettük, hogy kicsit le kéne lépni hosszabb időre a szürke hétköznapokból, így gondoltunk egyet, és meg is vettük a repjegyeinket Bangkokba, mert Thaiföld mindkettőnknek elég előkelő helyen szerepelt a kívánságlistáján. És most ott tartunk, hogy kerek egy hét és indulunk :) 

Íme az útitervünk: 

• Március 10. Indulás
• Március 11 - Március 14. Bangkok
• Március 14 - Március 20. Ko Samui
• Március 20 - Március 23. Ko Lanta
• Március 23- Március 25. Krabi
• Március 26. Hazautazás

Ez a blog azért született, hogy a hozzánk közel álló emberkék, na meg akit még érdekel, mi van arrafelé, első kézből értesülhessenek az élményeinkről.