Amikor megérkeztünk a hotelbe még első nap, egyik prioritásunk volt megnézni, indul-e valami freesytle szigetfelfedezés sofőrrel/guide-dal a szigeten, mert a mi hotelünk egy privát elzárt területen feküdt, így egyszerűbbnek láttuk szervezett keretek közt felfedezni a környéket. Így történt, hogy egy sofőr érlezett értünk, majd felkaptuk Roy-t a guide-unkat, aki törzsgyökeres helyi lakos és egy állat:) Elindultunk a zötyögős utakon, áthaladtunk a Man Made Foresten, ami konkrétan egy olyan esőerdő, amit a környező egyetem diákjai, önkéntesek, különböző munkások népesítettek be növényzettel az évek során. (a projekt az 1900-as évek első felében kezdődött, az eredmény pedig magáért beszél tényleg.) Az út mellett elsuhanó táj is megér egy misét, rizsföldek, dolgozó emberek, sokszínű természet, imádtam minden szegletét.

Bohol kiválasztásában (mint uticél), fontos szerepet játszott az, hogy ott vannak a Csoki hegyek (Chocolate Hills), a név 1500 fűvel borított dombocskát takar, ergó a hegy megnevezés kicsit erős, de a látvány lebilincselő. A dombok a száraz évszak alatt barnás színt vesznek fel (innen ered a nevük), az esős évszakban pedig zölden burjánzanak. Amúgy a világörökség részét képezik. Az a cover story, hogy egy óriás be volt fordulva egy szerelmi csalódás következtében, könnyeket hullatott, és ebből lettek a dombok.  Az én bakancsilistás elképzélesem az volt, hogy valamelyik domb tetején letoljunk egy dobozos sört - végülis egy domb tetejére lehet felmenni 100 lécsőn, és ezt meg is ejtettük - amúgy a kilátás jobb szerintem, ha az ember valamelyik domb oldaláról akciózik, lehet bérelni quadot vagy hasonló nyalánkságokat és elmeni felfedezőtúrára, mi ezt most kihagytuk. Hatalmas élmény volt itt lenni! Állati meleg volt, őszintén foly a hátamon a víz, de a hideg sör az rendben volt és a Guide, Roy is kente vágta a témát :) Elmeredve a távolba tökéletesen beigazolódott, amit sejtettem, hogy imádni fogom a helyet, és hogy látnom kell. Ide még visszatérünk, megbeszéltük, hogy a 10. házassági évfordulónkon legkésőbb. (Aztán lehet, hogy hamarabb is.)

Innen egy hajókázásra indultunk a helyi folyón, ami az ősrengetegen keresztül folyik. Felszállsz, középen svédasztal ebéddel, amiből kábé semmit nem ismersz a rizsen és pár gyümölcsön kívül, italok, és kis négy fős asztalok, a sarokban egy helyi énekes és indul is az ebéddel egybekötött hajókázás. Meghatározó élmény volt szintén. Pláne, hgy egyes rszeken az esőerdőben random építményeken éneklő gyerekeket találtunk, akik mindig rákezdték, ha jött egy hajó, táncikáltak is, lehetett vásárolni ezt azt, vagy csak szimplán pénzt adni nekik. A első két alkalommal még hangulatos volt, a 3. esetben már untam. Kábé 75-80 percig mentünk, a zenei aláfestés, amit a helyi csaj szolgáltatott, nagyon rendben volt és az ételek is finomak voltak. Visszaérve meglepve láttuk, hogy a helyi gyerekek parádés ugrásokkal érkeztek meg a folyó vizébe, úszkáltak, élvezték a vizet, ami számomra meglepetés volt, én például nem mertem volna belemenni, tartva az esetleges élőlényektől. De egyesek nagyon békésen SUP-oltak a vizen, szóval tuti én aggódok túl mindent. De inkább a para, mint egy végzetesen halálos Fülöp szigeteki kobra, nem?

Az ebéd után megnéztük a boholi koboldmakikat, akiket a Madagaszkár c. filmben láthattunk, és akik egy eléggé szuicid faj képviselői, ugyanis ha valaki megimogat egy ilyen makit, sanszos, hogy az illető állat öngyilkosságot követ el. A makik amúgy elég jól rejtőzködtek a fák lombjai között, nehezen lehetett őket kiszúrni, és ténlyeg elég vicces kis figurák - nem szabadott őket vakuval fotózni, ez szintén befordíthatja őket. 

Volt szerencsénk megnézni egy helye lepkefarmot is, ahol a lepke élettani stádiumának minden állomását alaposan meg lehetett tapasztalni, igen a hernyót is. Szerintem Gábor és én olyan hangosan visítottunk, hogy feldobtuk a staff pillangós rózsaszín ködös napjait :)

Imádtam minden egyes napot, amit eltöltöttünk Boholon és elhatároztam, hogy még visszatérek ide, ebben Gábor is egyetértett, szóval latest 2027-ben ( a lánykérés tíz éves évfordulóján jövünk ismét.) Az utolsó reggelen a komp hajnalban indult vissza Cebura, így kértünk ébresztést a hoteltől, és annyira jó fejek voltak, hogy csomagoltak nekünk reggelit papírzsákokba, ami szintén ultra szürreális élmény volt, hogy a helyiek értetlenkedő pillantásaitól kísérve toltuk a kaját egy rozoga kompon, ami hajnali 5-kor indult, hiába el kellett csípnünk a gépet, ami Manilába tartott Ceburól. Természetesen egy óráés késéssel megérkeztünk Manilába, ahol megtudtuk, hogy a gépünk Szingapúrba egy másik terimálról indul, ami pár kilóméterre van attól, ahol leszálltunk, és mivel még másik légitársasággal is mentünk tovább, ki kellett venni a bőröndöket, taxit keríteni és átloholni. Szoros volt, de végül elértük a gépet, és továrebbentünk a naplementében Szingapúr felé :)

PS: utólag tudtuk meg, hogy pont aznap füleltek le pár terroristát Boholon, akik fegyverekkel készültek 1-2 turistát elvinni, anyáink majdnem gutaütést kaptak a hírek hallatán, miközben mi gyanútlanul róttuk az útvonalunkat. Nem tudom, mennyire gáz, hogy még ezek után sem érzem azt, hogy ne akarnék ide visszamenni :)

Újabb hosszú napnak néztünk elébe, amikor a 4. nap felébredtünk a hotelben, csaptunk egy gyors reggelit és elindultunk a reptérre, már reggel is elég ütős páratartalommal kellett szembenéznünk, de sikeresen elvonszoltuk az óriásbőröndöket a metróig, ahol eszméletlen tömeg volt - majd KLIA expressz és kinn is voltunk a reptéren durván egy óra alatt, ezúttal Air Asia-val mentünk, így a KLIA 2-ről indultunk. Egy durván 3.5 órás repülőút után landoltunk Cebu szigetén, ahol a reptér eléggé szocreál benyomást keltett, viszont gyorsan mentek a dolgok, immigration, pénzváltás, csomagok és már szermányoltunk is egy taxit, ami kivitt minket a kikötőbe, hiszen Cebu-ról Bohol egy 2 órás kompúttal elérhető legegyszerűbben. Na itt kezdődtek a problémák, mert a filippínók szeretnek mindenütt fizettetni valamit, először a kompjegy, utána terminal fee, utána meg közölték, hogy egy kompon fel kell adnunk a bőröndjeinket, ezen kicsit meg voltunk lepődve, Gábor el is kezdett akadékoskodni, de végül beadtuk a derekunkat, max elveszik a bőrönd, szóval inkább ettünk egy szenyát meg bámészkodtunk. Itt a terminálon rendkívül sok kakas volt, vicc nélkül, és kőkeményen kukorékoltak is. Mi meg visítva röhögtünk. A komp kis késéssel indult, már be is sötétedett, elég sokkoló volt, amikor egy tengeri imát levetítettek az lcd-ken induláskor, pláne hogy minden második héten elsüllyed valami a térségben, de úgy voltunk vele, hogy fő az optimizmus. Este 9 körül a korom sötétben megérkeztünk Boholra és a bőröndök is meglettek, így egy helyi taxishoz behuppantunk, aki fél óra kacskaringózás után el is szállított minket a hotelünkbe, ami maga volt a földi paradicsom :) A South Palms Resort Panglao-t választottuk, ami az egyik No 1 5*szálloda Boholon és hát tényleg nem tudtam belekötni. Kedvesen fogadtak minket, welcome drink, check in, majd vacsi.

Megkóstoltunk kétféle tavaszi tekercset, majd egy helyi fűszeres csirkét fokhagymás rizzsel, emellé dukált egy helyi San Miguel sör, amit nagyon megszerettünk az ittlétünk alatt. 

A vicces az volt, hogy sötétben nem láttuk rendesen hová érkeztünk meg, de másnap tátottuk a szánkat rendesen. Felébredve semmi kétségünk nem volt, itt kéne megöregedni, de legalább pár évet maradni...

Fehér homokos tengerpart, pálmafák, függőágyak, pihenő zónák, masszázspavilonok, infinity poolok, hááát beszéljenek helyettem inkább a képek. 

A megérkezésünket követő két napon nem meglepő módon a relaxálást választottuk, ami eléggé ránk fért.

Monjduk egyik este a kajába beleválasztottunk, amikoris bátorkodtunk ökörfarkat rendelni, na azt soha többet, még életemben nem örültem így a szobában rejtegetett chipsnek...pedig a felszolgálólány azt mondta, isteni :D

Az egyik papucsomat a reálos zacsiban hoztuk el, így kasszáserzsi feelingben toltuk az ipart, és jó magyar módra ezzel a "príma szatyorral" lófráltunk a beachen.

Lehet hogy a 3. nap valami volt a levegőben...

De Gábor este leinvitált a kihalt tengerpartra, ahol csak a víz morajlását lehetett hallani és leültetett az egyik napozóágyra. Fülledt és meleg volt, hisztiztem is, hogy menjünk vacsizni, mert elolvadok, de ekkor megprödült, letérdelt és feltette a nagy kérdést. Az a röhej, hogy én mindig mindenre tudom, hogy kell reagálni, de ezúttal őszintén meglepődtem, persze egyből rávágtam az "igent", utána meg visongattam még vagy fél órát, de azért meg kell mondjam és ez nagy szó: soha semmiben nem voltam még ennyire biztos :) A méretet egyre eltalálta és a hét minden napjára jut nekem egy gyémánt :)

Az estét egy laza steak vacsival zártuk le. Boldogan aludtunk el, mert másnap igen sok progi várt ránk.

Day 2

Egy szépítő alvást követően sikerült jetlagmentesen felébrednünk, viszonylag korán kezdtem el pislogni, így volt szerencsém megcsodálni a felkelő nap fényében a város körvonalait, ez így nézett ki a szobából:

Hát ezt nézegetve nem tudtam abbahagyni a mosolygást, boldogság a köbön. :) Ezt követően egy gyors reggeli a hotelben, és mint mindenütt Ázsiában, itt is volt Egg Station, ahol megsütik a szupi helyi omlettet félbe hajtva, pontosan azokkal a hozzávalókkal, amire az ember vágyik.

Hosszú napnak néztünk elébe, az első állomásunk a Petronas volt kívülről nappali fényben, majd beugrottunk megvenni a jegyeket, hogy felmehessünk, de csak délutánra kaptunk időpontot. (ergó jó tanács: vegyétek meg online előre, és akkor jobban tudtok tervezni)

Na azért nem estünk kétségbe, a Suria KLCC plázán keresztül kisétáltunk a KLCC parkba és tettünk egy hatalmas sétát.

Egy gyönyörű, zöld, tiszta park, amilyenről mi csak álmodozunk itthon, sehol nem láttunk szemetet, az emberek nyugodtan bóklásztak, futottak vagy pihengettek itt. A rekkenő hőség ellenére is élmény volt ebben a kis oázisban sétálni, szerintem a képek magukért beszélnek. 

A séta után még volt egy erős óránk a Petronas visitig, így elsétáltunk a Menara towerhez, ahonnan még szebb a kilátás a városba, mint a Petronasból és fel is mentünk a tetejére. Ami jó, hogy van egy busz, ami felvisz a bejárathoz, azért azon az emelkedőn felmászni 40 fokban eléggé fájt volna:)  Itt van fent az a csodás plexi, amire ha kiállsz, olyan érzésed van, mintha semmi nem lenne alattad, na mi ezt kihagytuk, mert Gábor brutál tériszonyos, meg kábé 50-en álltak sorba, ettől függetlenül a kilátás elképesztő volt, elidőztünk fenn egy fél órát.

Majd visszaindultunk a Petronasba, hiszen ildomos ott lenni negyed órával a látogatás kezdete előtt.

A Petronas látogatás összesen kb 45 percet vett igénybe két megálló volt, az első az Observation Decknél, ez a 41-42. emeletnél található, innen ilyen volt a kilátás:

Majd az itteni bámészkodást követően tovább mentünk a tetejére, a 83. emeletre :)

Elképesztő épület, csodás kilátás, sosem felejtem el! A szédítő magasságot követően továbbálltunk, hogy megcsodáljuk a a Mardeka Square-t, a függetlenség terét. Amúgy nagyrészt füves terület, régen sokat kriketteztek itt. Állati meleg volt, kezdtünk szabályosan rosszul lenni, miközben jött a vihar.

Így elindultunk az innen nem messze lévő Chinatown-ba, hogy körülnézzünk és persze a kaja sem maradhatott el. Chinatown a szokásos kínai negyed benyomását keltette, a szagok, az arcok és a forgatag mind ott voltak, sokaknak ez lehet hogy visszataszító, én viszont odáig vagyok az ilyen helyekért.

Az Old China Caféba tértünk be egy kis lunchra, ami már az 1900-as évek eleje óta megtalálható, a hely tényleg átadja ezt a feelinget a berendezésével és a hangulatával együtt. Az ebéd hibátlan volt. Tavaszi tekerccsel kezdtünk, majd főételként Nyonya Rendang Chickent fogyasztottunk kókuszos rizzsel, a Tiger sör nem maradhatott el. 

Immár teli hassal visszatértünk a hotelbe, ahol egy újabb vihar előtti medenceparti punnyadással jutalmaztunk magunkat a 17 km-es gyaloglásért, amit ezen a napon teljesítettünk. A medence konkrétan a 6. emeleten volt, körbe mindenütt magas épületek és vagány esti fények. 

Este a hotelben volt büfé vacsora, ahol ismét istenieket ettünk, kezdtünk a made your own soup pultnál, ahol isteni ázsiai tésztalevest pakoltunk össze magunknak.

Utána jött egy kis sushi, majd grillezett lazac salival, kagyló, garnéla és társaik.

Desszert szempotnjából külön kiemelném a csoki szökőkút és Gábor intim kapcsolatát :)

Day 3

A harmadik napra a Batu caves-hez való kirándulást időzítettük, ami a hinduk szent helye Malajziában. Szerencsére remek közlekedés van, így a KL Sentralról induló Commuter-rel fél óra alatt ott is voltunk. Elképesztő meleg volt, patakokban folyt rólunk a víz, amikor megérkeztünk.

A helyet nem ajánlom a lépcsőellenes embereknek, ugyanis 272 lépcsőfok vezet felfelé. Utunkat majmok keresztezték, akik lopnak és az egyik csajnak a haját is megtépték, mi nagy ívben elkerültük őket, de ízlések és pofonok. Természetesen hatalmas tömeg volt, és a napi kardiót is kipipáltuk, mire felértünk. A hely tényleg monumentális, és ha az ember KL-ban jár, nem szabad kihagyni.

Visszatérve a városba elmentünk helyi fűszereket és kajákat bespájzolni és letört a körmöm a plázában, így beugorttam a kuala lumpuri pláza körmöséhez, és hát meg kellett állapítanom, hogy örülök, hogy nem ott van az én emberem, a lányok nem tudták megbütykölni a körmömet, de becsületük mellett szóljon, hogy megpróbálták (ez itt a picsás 2sor volt, kösz a figyelmet) ezt követően a pihenést választottuk a medenceparton, majd ismét egy jó kis büfévacsit satay-jal és sütikkel. (Este megint jó kis vihar kerekedett, szeretem ezeket a monszunszerű esőket.)

Már tűkön ültem, hogy végre április 13-a legyen, és végre magunk mögött hagyhassuk a stressztől túlcsordult hétköznapokat és induljunk a reptérre. Ezúttal a Turkish Airlines-t választottuk, isztambuli átszálással repültünk KL-be, csütörtök este 20.15-kor indultunk, másnap érkeztünk meg, ottani idő szerint délután 17.00 körül. Megérkezve egész gyorsan mentek a dolgok, igaz a reptér hatalmas, és vicces volt, hogy az immigration és a baggage claim a másik terminálon volt, ahová át kellett vonatoznunk, elintézve a formaságokat elindultunk a citybe. A reptérről a legkényelmesebb a KLIA Express, ami egy szuper gyorsvasút, 160 km/h, nettó fél óra a belváros, nem mellesleg a leggyorsabb és legolcsóbb módja a városba jutásnak, célszerű már retúr jegyet venni, ha még érintjük a repteret. (ami sanszos mellesleg) Beérve a városba az első dolog, amit útbaeejtettünk egy Starbucks volt, fel kellett tankolni a koffeintartalékokat, de sem növényi tejük, sem édesítőjük nem volt:) majd egy kis metrózás és már a hotelnél is voltunk.

A választásunk a Renaissance KL Hotelre esett, ami a Petronas tornyoktól 500m sétára található, 5*, belvárosi fekvés, gyönyörű, panorámás szoba, remek reggeli, csak ajánlani tudom. Egy gyors check in és zuhanyzást követően nem bírtuk ki, hogy ne menjünk el megnézni a tornyokat esti pompájukban, pláne hogy ilyen volt az esti panoráma a szobából:

10 perc séta és ott álltunk a monstrum alatt, elképesztő volt és magával ragadott.

Egy fél órás bóklászás után jelzett a gyomrunk, hogy ideje enni valamit, így Gábor benyomása nyert, láttunk az utcáról egy vásárcsarnokszerű, félig nyitott helyet, aho elképesztően nagy nyüzsi volt, gondoltuk miért is ne néznénk meg mi ez - Nasi Kandar Pelita névre hallgatott, még jó, hogy gyalog voltunk, mert parkolni tutira lehetetlen lett volna.

A helyi konyhától kezdve fellelhető itt minden, mi szem szájnak ingere: indiai, ázsiai, vegán, halal stbi.

Mi persze nem vettük az adást, hogy halal komplexumban vagyunk, így lazán megkérdeztem az egyik felszolgáló csajt, hogy milyen sörük van? Őszintén sokkot kapott, majd felvilágosított. Végül indiait ettünk, tandoori csirkét, naan-t, és mindenféle mártogatóst, meg nasi briyani ayamot, ami egy sült hús volt pirított rizzsel és meglepő módon egy főtt tojással.

Jó választás volt, majd teli hassal visszaséltáltunk a hotelbe, alvási gondok nem voltak:)

Sziasztok!

Újabb év, újabb körút :)

Április 13. Indulás

Április 14-17. Kuala Lumpur, Malajzia

Április 17- 22. Bohol, Fülöp Szigetek

Április 22-25. Szingapúr

Április 25- Április 30. Bali

Április 30/ Május 1. Coming home

Már alig várom, hogy tudósíthassak :)

Pacsi,

Fruzsi

Miután Lantán eltöltöttünk pár csodálatos napot, elérkezett az indulás ideje, és célba vettük Krabit. Ezúttal a vizi közlekedés mellett döntöttünk, így a Lanta Krabi hajót választottuk. Rekkenő hőségben indultunk el, még szerencse, hogy a hajón volt klíma, bár egyesek a fedélzeten fetrengtek hiányos öltözékben, én benn gubbasztottam én annak örültem, hogy kezd kidugulni a fülem.

A kilátás tényleg csodálatos volt, mint a képeken, ha ráguglizol Thaiföldre, frankón:

Amúgy érdekesen oldották meg a dolgot, mert volt aki Krabi egyik, volt aki másik partjára ment, így a nagy hajó megállt a nyílt vizen, és speed boattal vitték ki az embereket, így minket is a partra, furcsa, de jó megoldás volt.

A szállodánk Krabiban egészen elképesztő hely volt, szikla, lagúna, zöld növények, mint a mesében. Na meg saját privát bungalló jakuzzival és kültéri zuhannyal, imádtuk ezt is.

Mivel csak két esténk volt már Thaiföldön, mindketten kezdtünk kicsit melankólikus hangulatba kerülni. Első esténket a parton töltöttük. Gyönyörű volt az este itt is...

Másnap vásárolgatni mentünk, hogy tuti bevásároljunk mindenkinek valami apróságot, na meg beszerezzek helyi fűszereket, biztos ami tuti. Utolsó esténken egy indiai éttermet vadásztunk le, amit a Tripadvisoron agyonajnároztak, nem érdemtelenül, az utóbbi évek legfinomabb indiai vacsiját költöttük el.

A hazautazás reggelén:

Sajnos hamar eljött a reggel, amikoris indulhattunk haza, nem volt rövid kör. Krabi repterére egy helyi taxis vitt ki minket, elég érdekes volt, valamit szívott útközben, 4 piros lámpán ment át, sportkormány volt a kocsiban és lötyögött, de minket már nem hatott meg, ez a thai style és mi szeretjük:) AZ Air Asia ismét egy órás késést produkált, de sikeresen megérkeztünk Bangkokba, ahol még volt 12 óránk a Dohai gépig, így elmentünk plázázni, majd este 9 körül érkeztünk meg a Nemzetközi reptérre, ahol betámadtuk a Starbucksot, és már nagyon szenvedtünk, ugyanis a gép 01:40kor indult, és késett egy órát. 

Itt épp a reptéren senyvedünk, én már előkészítettem az alvós párnámat.

Anyway, másnap amúgy sikeresen hazaértünk, élményekkel és inputokkal feltöltődve. Egy dolog biztos, ez nem az utolsó Thaiföldi utunk volt, és mindenkinek ajánlom, aki érzi hozzá a kedvet, mert életreszoló élmény volt,a thaiok tényleg irtó cukik, mosolyognak, segítőkészek, minket semmilyen atrocitás nem ért. 10/10.

Ahogy teltek a napok Lantán, úgy lettek egyre pimszabbak a majmaink is :)

Közben a doki által felírt gyógyszerek elkezdtek szerencsére hatni, és kezdtek kidugulni a füleim, na meg enyhült a fájdalom is :) Hatalmas pihenéseket rendeztünk, meg egy csomót sétálgattunk a parton is, eszményi volt az egész. Kissé rácuppantunk a Coconut Juice-ra, ami a még zöld kúkuszdió belsejében lévő lé, na meg utána ki lehet enni belőle a kókuszt is, hát mi habzsoltuk, kéne otthonra is egy pálmafa :)

Amúgy a naplementék itt olyan valószínűtlen színűek fiélter nélkül is, hogy akkor sem esnék depresszióba, ha állandóan ezt kéne bámulnom, és valaki egész nap ellátna thai kajával meg kókuszdzsúzzal :)

Külön meg kell említenem, hogy a kókuszolajos masszázs a parti szélben az egyik legjobb dolog volt, ami történhetett velem, mert annyira helyrerakta a fájó, görcsös vállaimat, hátamat, hogy elképesztő, és mindez 800 forintnak megfelelő összegért, egy órán keresztül? Elképesztő! Ahogy az emberek kedvessége is.

A Lantai tartózkodásunk végére tényleg elkezdett alakulni a színem.

Krabi szigetén való landulásunk után elkezdtünk transzfert vadászni a reptéren, és hát itt tényleg mindenki hiéna módjára akart minket lehúzni, de mi nem hagytk magunkat. Szóval néhány összetűzés után megállapodtunk egy egészen elfogadható árban, amiben arról volt szó, hogy mini van-nel átkompoztatnak minket lantára. Első körben egy nagyon ratyi busszal elvittek minket egy "garázs kocsmába", ott kellett várnunk kábé negyed órát és tényleg jött a kisbusz, mondjuk a sofőr egy paraszt volt (sajnálom, de tényleg), angolul természetesen nem tudott és összevissza dobálta a nagyméretű, kemény bőröndjeinket, amit nem néztünk jó szemmel. Na de amikor két órát keringtünk Krabiban, hogy felszedjük a még lantára tartó embereket és a reptérre is visszakanyarodtunk, kicsit már elgurult a gyógyszerünk, de nem mondtunk semmit. Mondjuk én nem is voltam beszédes kedvemben, mert a fülgyulladásom kezdett durvulni, ne szépítsük: kurvára fájt, úgy ettem a fájdalomcsillapítót, mint a szőlőcukrot, és bedagadt a fülem melletti rész is. Azért este 6 körül megérkeztünk a Sri Lanta Resortba, ami szintén egy szuper választás volt. A hotelt úgy kell elképzelni, hogy az út két felén terül el, a part felőli oldalon van a recepció, a masszázs és wellness létesítmények, éttermek, bárok és a fehér homokos part, az út másik oldalán a  dombon felfelé haladva terülnek el a "bungalók", ahová golfautóval visznek fel-le, amikor kedved úgy tartja, all day all night.

A luxusbungalók már a dzsungelben vannak, majmok és mindenféle állatok, fenn is külön reci, meditáló hely, egészen elképesztő volt.

Az ágyunkat imádtam, de a hatalmas kád sem fájt, meg kinyúlni benne a hosszú., fárasztó utazás után.

A vacsit a parton költöttük el törökülésben, miközben ezernyi kívánságlámpást eregettek, szerelem volt első látásra a hely.

Be is vertünk napvégén egy finom Tom Yum levest, majd nyugovóra térünk.

Az éjszaka borzalmas volt, a fülem állatira fájt, szóval reggel eldöntöttem, ellátogatok egy thai dokihoz, mert ennek már a fele sem tréfa. (igaz, hogy volt nálam egy gógyszertár, de fene se tudja az itteni kórokozókat mi öli legjobban.)Azért reggel lőttünk egy két képet már, péládul a majomról, aki reggel a teraszon figyelt:

Reggel megreggeliztünk ,majd a hotel recepcióján közöltem, hogy orvosra van szükségem. Mondták, hogy a South Lanta Cliniccel állnak kapcsolatban, máris küldenek értem autót. 10 perc múlva megérkeztek értem egy bazi nagy terepjáróval, a doki asszisztense, meg a sofőr. Kábé tíz perces út után megérkeztünk, nagyon kedvesen fogadtak és legnagyobb örömömre mindenki jól beszélt angolul, amíg felvették az adataiamat az egyik csaj a lázamat, a másik a vérnyomásomat méregette. Közben jött a doki, aki már előkészítette a cuccokat a fülvizsgálathoz. Nagyon kedves, értelmes és empatikus volt, megállapította, hogy külső hallójárat gyulladásom van, kimosták a fülemet és kaptam szó szerint egy zsák gyógyszert. Antibiotikum ( thai augmentin konkrétan) 10 napra, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító, fülcsepp. Elégedetten távoztam, bár borsos ára volt a kis medical sztorimnak, lényeg, hogy a biztosító majd rendezi. (Mindig legyen biztosításotok, nekem pl a master cardhoz jár.)

A stresszes doki látogatás után begyógyszerezve a parti punnyadást választottuk.

Összességében 6 csodálatos napot töltöttünk el Samui szigetén, miután lezúztuk a főbb nevezetességeket, sokat pihentünk és mászkáltunk is. Így ebben a posztban megpróbálok még 1-2 élményt megosztani. Szerintem a medencénél / medencében döglést nem lehet megunni, ide két észrevételem van: az egyik, a szálloda személyzete marhára kicserélhette volna a cd-t a pool mellett, mert kicsit már kivoltunk tőle pár nap után, mindeközben a németek nem is sejtették, hogy minden szavukat kihallgattuk. Azért legyünk óvatosak, hogy biztosan beletesszük-e a fejünket a vízbe, mert itt kezdődött a thaiföldi hallójárat gyulladásom, ami marhára nem volt vicces. (de erről majd később.)

Miközben a medence mellett hesszelgettünk egyik nap, láttuk, hogy a parton valami készülődik, asztalokat cipeltek, több asztalt is terítettek, nem bírtuk nem megkérdezni, mi lesz itt? Mondták, hogy beach barbecue, akarunk jönni? Hogy a picsába ne? :) Szóval le is foglaltunk egy asztalt. Svédasztal volt, tengeri herkentyűk, zöldségek, húsok, levesek, gyümnik, egyszóval minden, ami szem szájnak ingere, és amire rámutattál, amennyit akartál - na annyit meggrilleztek neked. Közben hallottad ahogy a hullámok finoman kifutnak a partra, simogatott az esti szellő, és végre a hőmérséklet is európaibb volt.

Nagyban fogyasztgatjuk a romantikus vacsoránkat, amikor egyszercsak arra leszünk figyelmesek, hogy az addig békésen sütögető thai csávó vehemensen elkezd csapkodni egy nagy tekergőző kígyót tőlünk pár méterre. Hát az ütő is megállt bennem, majd amikor odaintettük a pincért, ő egy száz wattos mosoly kíséretében annyit mondott: "Don't worry my friend, this is just a snake from the sea, not dangerous my friend." (aha, hát köszi, utána kicsit összeszorult a gyomrom:) )

A kép még a kígyó előtt készült:

Természetesen a szigeten való lófrálás során lőttünk még pár csodás képet:

A naplementék mindig gyönyörűek voltak, pláne koktéllal vagy sörrel a kézben.

Elérkezett a továbbutazásunk napja, én kicsit szomorú voltam, mert nagyon megszerettem Samuit, meg az ittenieket, de Koh Lanta már nagyon várt ránk. Szóval egy helyi taxis, akinek moszkítók voltka az agyonklímázott verdájában, kivitt minket a Samui reptérre, ami tuti a világ egyik legcukibb reptere :D Növények, nyitott terminál, állatkák, ja és amikor a security ellenőrzésnél nem találtak semmit, hajlongtak, tapsoltak, vigyorogtak, azt hittem megzabálom őket.

És hát jött a következő "billenj ki a komfort zónádból" momentumom. Eredetileg busz-komp megoldással akartunk Lanátra jutni, de ez meglátásunk szerint túl hosszú lett volna, így ad hoc döntöttünk a repjegy vásárlás mellett pár nappal korábban. De akkor még nem volt világos, hogy ATR 72-vel fogunk repülni, ami egy légcsavaros gép.

Szóval kicsit fostam. Hangos volt és mindent jobban lehet rajta érezni, mint egy Airbuson v Boeingen, de hát na, mindent ki kell egyszer próbálni. Ráadásul itt a fülem már csúnyán kezdett begyulladni, eléggé parában voltam, hogy fogja bírni a légnyomás különbséget.De nem kellett volna, mert teljesen rendben volt minden, kábé 50 perc után le is szálltunk Krabi repterén, ahonnan buszos transzferrel jutottunk el Lantára. Folyt köv :)

Az első reggel Samuin maga volt a tökéletesség, a szoba tájolása miatt nem tűzött be az ablakon a nap, totál kipihenten és nyugodtan ébredtem, ami tényleg megalapozta a napomat. Az egyetlen negatívum az a kurva kakas volt, aki all day all night szexre hívta  a tyúkokat, komolyan, legszívesebben csináltam volna egy pörköltet a golyóiból, anyway. Aztán találkoztunk személyesen is és megúszta :)

A reggelihez sétálva megcsodálhattuk a szállodát nappali megvilágításban és hát nem csalódtunk :) Minden tiszta zöld, buja növényzet, állatkák, medencék, trópusi feeling, imádtuk :)

Töredelmesen be kell vallanom, az első napunkat Samuin arra szántuk, hogy kipihenjük az ideérkezés fáradalmait, na meg egy kicsit élvezzük a napsütést, ami 50-es naptejjel is olyan színt csinál, amit máshol nem lehet begyűjteni :) 

Na de másnap elhatároztuk, felmérjük a terepet. Így a hotel recijén béreltünk egy robogót kemény 2000 forintért egy napra, és nyakunkba vettük a szigetet. El is felejtettem, hogy szeretek motorozni, mármint hátul ülni és hesszelni, ahogy fújta a hajamat a szél, az maga volt a határtalan szabadság :) És Gábor tök jól vezetett, azontúl, hogy hátulról ádáz szemekkel figyeltem a kilóméter órát, és rikácsoltam, ha gyorsnak éreztem a tempót.Eleinte még kapaszkodtam, utána meg go proval vettem az utazást, van kontraszt :)

Először megnéztük a környékünkön lévő Buddhákat és szobrokat (mi Bophut beachen cövekeltünk).

A következő megállónk a helyi Buddha szobor volt, ami elég méretes. Helyi neve: Big Buddha Temple.

Innen következett Fisherman's village, ami tele van éttermekkel, kocsmákkal és boltokkal, hangulatos kis rész, a kávézónk teraszáról ez volt a kilátás:

Innen egy kábé fél órás repesztéssel jutottunk el a Hin Ta - Hin Yai-hoz, a fiú és a lány sziklához. Angolosan grandmother & grandfather rock, amúgy a Lamai Beachtől egy köpésre vannak. Na hadd ne mondjam engem mire emlékeztetnek, de mint tudjuk nekem piszkos a fantáziám. 35 fok, verőfényes napsütés, égett testrészek az 50es naptej ellenére, fehéres sziklák, tiszta víz, hatalmas hullámok, eksztázis. 

Innen célkeresztbe vettük a Nu Muang 2 vízesést, ahová off road dzsippel vitettük fel magunkat, utána meg pallókon akrobatizáltunk a dzsungelben, nem hisztiztem be, á dehogy, csak mérsékelten.

A vízesés csodás volt, körülötte mindenhol fiatalok, volt aki piált, volt aki szívott, lényeg, hogy mindenki boldog volt, tök mindegy honnan jött. Itt kezdtem el igazán érezni azt a szabadságot, amit Thaiföld adhat. A parkolóban elefántokat is láttunk, de én sajnáltam őket, nem ültünk rájuk, szerintem ez állatkínzás. 

Este egy kiadós vacsi után úgy zuhantunk az ágyba, mint akik letoltak egy maratont, nem kellett altató :)

Színem a nap végére: